
|

|

|
Salamon
Beáta
ének, hegedű, zenekarvezető |
Gera
Attila
fúvós hangszerek |
Nagy
Zsolt
kontra, brácsa, dob |

|

|

|
Porteleki
Zoltán
cimbalom, kontra, tekerőlant |
Mohácsy
Albert
bőgő, cselló, koboz, ütőgardon |
Németh
Ferenc
ének |
A 2008-ban huszonöt éves fennállását ünneplő MÉTA magyar
népzenei együttes története első két évében Pécsett működött, majd
1985-től Budapestre tette át székhelyét. A zenekart alapító Salamon
Beáta énekhangja és hegedűjátéka a MÉTA egyik különlegessége. A
kezdeti tagcserék után '87-ben Nagy Zsolt (Békéscsaba) kontrás, végül
'89-ben Mohácsy Albert (Bonyhád) bőgős csatlakozott az együtteshez.
1985 és 1997 között a zenekar fúvósa Berán István volt, távozása
után 1999 őszén alakultunk újjá.
Csapatunk a sok közös muzsikálás, a változatos feladatok
és turnék eredményeként - a kiforrott zenei hangzás mellett - jó hangulatú
baráti társasággá alakult. Mindenfajta munkánk alapja a táncházi zenélés,
amely alkalmat ad egymás zenei megismerésére és képessé tesz arra, hogy
zenénkkel kifejezhessük magunkat. Ennek hatását legközvetlenebbül törzshelyünkön,
az 1985-2000 között működő vasárnap esti táncházunkban, a Józsefvárosi
Klubban mérhettük le. A MÉTA-táncházat sikerült igazi klubbá formálnunk,
hiszen a tánctanítás és a szabadtánc szüneteiben szinte hetente láttunk
vendégül hagyományőrző előadókat, folk- és blues-zenészeket, koreográfusokat,
filmkészítőket. Jelenleg a Fonó Budai Zeneházban, illetve az AKKU-ban
muzsikálunk rendszeresen.
Zenei anyagunkat archív felvételekről és saját gyűjtéseinkből
tanuljuk. Mai napig tartó gyűjtőmunkánk során az egész magyar nyelvterületet
bejártuk. Moldvai, székelyföldi, mezőségi, kalotaszegi, Felső-Tisza-vidéki,
Csongrád-környéki, Békés megyei, palócföldi, somogyi és sárközi felvételeink
és lejegyzéseink megtalálhatók a Hagyományok Házában és az MTA Zenetudományi
Intézet archívumában. Mestereinktől nem csak a sajátos előadásmódot
leshetjük el, hanem a zene és a tánc belső törvényeit is megismerhetjük.
Személyes tapasztalatainkat és élményeinket igyekszünk tanítványainknak
is átadni. Többen is dolgozunk-dolgoztunk a hazai népzeneoktatás egyik
legfontosabb intézményében, a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában,
ahol a két évtized alatt immár növendékek százaival sikerült megismertetni
és megszerettetni a hangszeres magyar népzenét. Az iskolai oktatással
párhuzamosan több hétvégi tanfolyamot is indítottunk, amelyek fontos
kiegészítője rendszeresen megtartott nyári szakmai táborunk.
Tanítási gyakorlatunkhoz elméleti alapot a nyíregyházi
Bessenyei György Tanárképző Főiskola ének-zene - népzene szakán végzett
tanulmányaink nyújtanak. Ezzel párhuzamosan több évig óraadóként, illetve
gyakorlatvezetőként segítettük a főiskola nappali tagozatán a népzeneoktatást.
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium felkérésére szerzőkként és
lektorokként egyaránt részt vettünk-veszünk az alap-és középfokú hangszeres
népzenei tantervek készítésében. Tevékeny közreműködői vagyunk szakmai
társadalmi szervezetünk, a Táncház Egyesület intézményrendszeren kívüli
népzeneoktatási programjának is. Munkatársként jelen vagyunk a Hagyományok
Háza által kiadott módszertani oktatóanyagok kidolgozóiként éppúgy,
mint a Fonó Budai Zeneház "Utolsó óra" című értékmentő gyűjtőmunka
háttérfeladataiban.
Színházi zenészként a Gyulai Várszínház, a Szegedi
Ünnepi Játékok, a Honvéd Táncszínház, a budapesti Játékszín,
a Kolibri, a Nemzeti, a Thália, a Madách, a Veszprémi Petőfi Színház
és az Örkény István Színház produkcióiban vettünk-veszünk részt
a mai napig is.
A world music műfajában tett kirándulásunk a Heavy Méta formáció, amelyben
a hazai blues-élet olyan kiválóságai vesznek részt, mint Takáts Tamás,
Sipeki Zoltán, Ferenczi György és Molnár Gábor. A magyar folkmozgalom
egyik reprezentánsaként rendszeresen koncertezünk itthon és külföldön,
fellépünk nemzetközi fesztiválokon és zenei versenyeken.
1999 óta a Magyar Állami Népi
Együttes kísérőzenekaraként is dolgozunk.
Pályánk jelentősebb állomásai:
| 1983 |
"A Népművészet Ifjú
Mestere" cím |
| 1983-tól |
Országos Táncháztalálkozók |
| 1986 |
Nemzetközi Dudafesztivál - Strakonice (Cz) |
| 1987 |
Korea, Egyiptom |
| 1988 |
"Felkelő Nap Háza" - Szeged |
| 1989 |
Kieler Woche - (D) |
| 1990 |
MTV Folkzenekarok Versenye - I. díj, Kaláka Fesztivál
- Diósgyőr, Dranouter - (B), Pécsi Folknapok,
MR Interfolk Fesztivál, I. Vajdasági Táncháztalálkozó
- Ómoravica (YU) |
| 1991 |
"Az Európai Duda Napja" - Bourgogne (F), MR Interfolk
Fesztivál, Bonyhádi Népzenei Találkozó, Alpok Fesztivál (I) |
| 1992 |
Labadoux (B), Rotterdam Danst (NL), Nemzeti Zene Fesztivál - Budapest,
Vujicsics Emlékfesztivál - Szentendre, MR Interfolk
Fesztivál, Simmberg (A),
Kaláka Fesztivál, Flensburg (D) |
| 1993 |
Santiago (E), Istanbul (TR), Interfolk Fesztivál |
| 1994 |
Zielona Góra (Pl), Strakonice (Cz), Diáksziget - Budapest,
I. Budapesti Folkfesztivál |
| 1995 |
Moers (D), Wien (A), USA, Istanbul (TR), Freiburg (D), Olaszország,
Hollandia |
| 1996 |
Freiburg, Staufen (D), Porto (P) |
| 1997 |
Új élő népzene, Csíkszeredai
prímástalálkozó (Ro), Toleranzfest (Bécs,
A), Ronda (E) |
| 1998 |
Új élő népzene 3., Wolverhampton (Anglia),
EBU fesztivál - Portoroz (Szlovénia),
Argentina-Uruguay turné |
| 1999 |
eMeRTon-díj, élő rádiós koncert
Kölnben a frankfurti könyvvásár kísérőrendezvényén |
| 2000 |
XX. Táncháztalálkozó, tizenöt
éves a Méta-táncház, World Folkloriada
(Tokió) |
| 2001 |
Új élő népzene 7., Hét év
után új Méta-lemez : "Bétöltse
szívedet..." |
| 2002 |
VI. Méta-fesztivál május 18-20. Balatonboglár,
XI. Méta-tábor július 6-14., Karád. |
| 2003 |
új lemez: HÚSZ ÉV MÉTA, VII. Méta-fesztivál
(Balatonboglár), XII. Méta-tábor (Karád),
jubileumi koncertturné az ország húsz településén
a Soros Alapítvány támogatásával
|
| 2004 |
új lemez: 12 BANDA, VIII. Méta-fesztivál
(Balatonboglár), XIII. Méta-tábor (Karád) |
| 2005 |
Rendszeres táncház a Fonó Budai Zeneházban
és a Hagyományok Házában, Míves
Emberek Sokadalma (Székelyudvarhely), Csopak Napok, Summerfest
gála (Százhalombatta), Szüreti Fesztivál
(Gyöngyös), Baross Gábor Napok (Budapest), Öreghegyi
Közösségi Ház (Székesfehérvár),
Hegyvidéki zenés péntek délutánok
(Budapest) |
| 2006 |
Rendszeres táncház a Fonó Budai Zeneházban, Maratoni Folkhétvége
(Eger), Ost-West Folkfesztivál (Kőszeg), X. Méta-fesztivál (Balatonboglár),
XV. Méta-tábor (Karád), Kaláka Folkfesztivál (Miskolc-Diósgyőr),
Hegyvidéki zenés péntek délutánok (Budapest), Budapesti Karácsonyi
Vásár |
| 2007 |
Rendszeres táncház a Fonó Budai Zeneházban és a Biatorbágyi Faluházban,
Takáts Tamás 50 éves szülinapi koncertje a PeCsában, "Nyár
a Lánchídon", Művészetek Völgye (Kapolcs), Temze Fesztivál
(London), "Két nomád nemzedék" - gálaműsor (Kecskemét),
Folkmásfélnap (Debrecen), Budapesti Karácsonyi Vásár |
| 2008 |
Rendszeres táncház a Fonó Budai Zeneházban, MétaMorfózis: Világzenei
koncert a zenekar 25. születésnapján a Művészetek Palotájában, Öreghegyi
Közösségi Ház (Székesfehérvár) koncert a Bágyi Balázs Jazz Quartet-tel,
Hagyománytár Népzenei Koncertsorozat (Pécs), Magyar Intézet (Stuttgart),
Petrovics Tamás – emlékkoncert (Budapest), Szentiván-napi
tűzugrás (Balatonboglár), Szoboszlói Folkhétvége (Hajdúszoboszló),
HappyArt Fesztivál (Nyíregyháza), Budafoki Pezsgő-és Borfesztivál,
Játékos Évnyitó a Millenáris Parkban (Budapest), Szegedi Ifjúsági
Ház, Luca-bál (Balatonboglár) |
| 2009 |
Rendszeres táncház a Fonó Budai Zeneházban és az AKKU-ban |
|